Júniusban kerül először a piacokra a ribizli üde savanykás termése, a fürtökben szedett sok apró kis bogyó. A piciny piros golyócskák fogyasztása és eltevése a viszonylag nagy magok és a fürtök száracskái miatt némileg macerásnak tűnhet. Ha azonban ügyesen – például egy villa segítségével – megküzdünk e kellemetlenségekkel, és leszárazzuk, igazán egészségeset lakmározhatunk belőle, és élvezhetjük a gyümölcsből készült páratlanul finom szörp és lekvár ízét.
Kerti, termesztett ribiszke, piros vagy vörös ribiszke vagy egyszerűen csak ribizli névre hallgat. Hívják vadegresnek is. Latin neve Ribes rubrum, melyből az első, a nemzetségnév arab eredetű. A nemzetségnek, mely az északi félgömb mérsékelt éghajlatú tájain mindenhol elterjedt, sőt ismertek az Andokban élő ribiszkék is, mintegy 150 faja ismert. A botanikai név második tagja annyit tesz; piros. A szín természetesen bogyójának piros színére utal, de a fehéres színű bogyókat termő változat is ehhez a fajhoz sorolódik, annak szelekcióval elkülönített változata. A ribiszke- vagy köszmétefélék (Grossulariaceae) családjának tagja.
Középhegységi tájakon olykor vadon is terem, de kerti bokorként jellemzőbb. Feltehetőleg a XV. századtól, Magyarországon pedig a XVII. századtól vált kedvelt kerti cserjévé. A Duna-kanyarban és környékén, valamint a Nyugat-Dunántúlon termesztik nagyobb mennyiségben.
A cserje 1-1,5 méter magasra nyúló, tüskétlen vesszőin jellegzetes 3-5 karéjú levelek vannak. A levelek fonákán olajmirigyek találhatók. Az egy évnél idősebb ágakon lecsüngő fürtöket alkotó virágzatban fejlődnek kicsi, fehéres szirmú virágai. Az április-májusban nyíló virágokból júniusban, júliusban szüretelhető bogyók fejlődnek. A fürtöket egyben érdemes leszedni, mert a szemek nem hullanak le a kocsányról, és így szedéskor inkább sérülnének.
Legismertebb hazai fajtái a gyöngyösi és nagymarosi Fay-féle bőtermő, valamint a sárgásfehér bogyójú Blanka. Emellett egyre több külföldön nemesített ribizli is kapható.