A nyár végi kirándulások közben gyakorta találkozhatunk vadon termő, gyümölcstől roskadó ringlófákkal. Ezek a gyümölcsök éretlenül meglehetősen savanyúak, de érett állapotukban édesek és lédúsak. Igaz, az érettség egyetlen tesztje, ha megkóstoljuk a piros, zöld vagy sárga gömbölyű termést.
A feltehetően kis-ázsiai eredetű ringló nevéhez különféle történetek, legendák kapcsolódnak. A francia Reine Claude (Claude királyné) típusú gyümölcs története szerint egy, a XV. században élt bretagne-i hercegnő, később I. Ferenc hitveseként ismert és a nép által szeretett Claude királyné tiszteletére keresztelték el az édeskés gyümölcsöt, amit a kor egyik leghíresebb botanikusa, Pierre Belon hozott keleti kutatóútjáról.
A ringló ezen elnevezése olyan elterjedt volt Európában, hogy az 1881-ben Dobos C. József által írt Magyar-Franczia szakácskönyvben a ringló Reine Claude néven szerepel. A gyümölcs felhasználási javaslata a cukorszirupban történő eltevés, illetve a friss gyümölcsös tészták között is szerepel egy Reine Claude lepény. Feltételezhetően a Reine Claude-ból elnémetesedett Ringlotte félrehallásából született a ringló szavunk is, ami ezt a gyümölcsfajtát fedi. Az örmény, török közvetítéssel Európába jutó ringló a kontinensről csak a 18. század környékén került át Angliába, ahol egy tévedésnek köszönhetően a Greengage nevet kapta. Történt ugyanis, hogy egy Párizsban tanuló angol pap, név szerint John Gage néhány fiatal Reine Claude fácskát küldött testvérének, Sir William Gage-nek. Csakhogy út közben a fákról eltűntek a címkék, így a kertész a küldő (és egyben az új tulajdonos után) Green Gages-nek nevezte el őket. A név a fákon és a gyümölcsökön is rajta ragadt, a mai napig ezen a néven ismert Angliában.
