A káposzta egyszerűen csodálatos. Ízletes, rengeteg vitamint tartalmaz még tél vége felé is, ezerféleképp elkészíthető.A káposzta az egyik legrégebbi zöldségételünk, amit ma is sokféleképp készítve, szívesen fogyasztunk, és sok esetben nem tudjuk, hogy ezzel milyen jót teszünk a szervezetünknek.

Mivel a fejes káposzta nem egy adott helyről származik, így az emberiség igen régóta széles körben fogyasztja. A káposzta háziasítása és nemesítése viszonylag hamar megkezdődött, nagyjából az i. e. I. évezredben. Így válhatott a laza levelekből álló növény a ma ismert sűrű, tömött fejjel rendelkező zöldséggé.

A kínai fazekakban az i.e. IV. évezred környékén jelent meg a káposzta, s nem csak szívesen fogyasztották, hanem a jin-jang egyensúly fenntartására is használták. A káposztát előszeretettel fogyasztották savanyítva. Ez az étel a mai napig igen kedvelt Kínában és Koreában is.

Ahogy az a nagymúltú, Földközi-tenger környékén termő élelmiszereknél lenni szokott, Egyiptomban is fogyasztottak már káposztát. Méghozzá nem is keveset, mivel hitték, hogy a káposzta semlegesíti az alkoholt, így megelőzési célzattal, valamint a macskajaj enyhítésére is savanyított káposztát ettek. Valószínűleg innen datálódik az a nézet, ami a mai napig tartja magát, hogy egy jó savanyú káposztás korhelylevessel minden bűnünk megbocsáttatik – és a másnaposságunk is gyorsan elmúlik.

Az egyiptomiak után a görögök és a rómaiak ennél tovább mentek, úgy gondolták, a káposzta sok bajra gyógyír. Diogenész hitt abban, hogy a káposzta megőrzi az egészségét és sokáig életben tartja. Még az is lehet, hogy volt benne valami, hiszen közel 80 évig élt.

Állítólag Claudius császár egyszer arról szavaztatta meg a szenátust, hogy tudnak-e jobb ételt, mint a sózott marhahús és a káposzta. A szenátus egyöntetű nemmel szavazott. Ami nem meglepő, hiszen Rómában Cato és Plinius is az egekig magasztalta a káposztát. Cato – akár csak Diogenész – nagy káposztafogyasztó volt, s szintén hitt abban, hogy a savanyított káposztával helyretehető a nehéz ételekkel, sok itallal megterhelt gyomor. Plinius nem csak ette a káposztát, hanem Naturalis Historiae című művében a káposzta egészségügyi tulajdonságait is számba vette, valamint megemlítette, hogy a káposzta nem csak belsőleg hatékony, hanem borogatás formájában is jól használható. Plinius szerint a káposzta jó fejfájásra, látásromlásra, hasznára válik a lépnek és a gyomornak egyaránt, sőt még a hipochondriát is gyógyítja…

Annyi bizonyos, hogy ha nem is mulasztotta el a másnaposságot, de a téli hónapok vitaminban szegény táplálkozásában nagy segítséget jelentett a savanyított káposzta.

Annak ellenére, hogy a Földközi-tenger vidékéről származnak a legkorábbi feljegyzések, ismeretes, hogy a káposzta igazán jól a kicsit hűvösebb éghajlaton nő, így nem meglepő, hogy nagyon hamar egész Európában megjelent, és a szegények konyhájának legmegbízhatóbb alapanyagává vált.

A minden időben rendelkezésre álló zöldség egészségügyi előnyeit Cook kapitány is elismerte, amikor 1769-ben a hajóorvos az egyik matróz elfertőződött lábát a skorbut ellen magukkal vitt savanyú káposztával kezelte, így mentve meg az üszkösödéstől. Egyébként Cook volt az első, aki felismerte, hogy a C-vitamin hiányból kialakuló skorbutot a magas C-vitamin tartalmú savanyított káposztával ki lehet védeni, így hajóútjaira mindig megfelelő mennyiségű savanyított káposztával indult, és ragaszkodott hozzá, hogy a legénység minden tagja rendszeresen fogyassza.

A káposzta a XVI. században hódította meg Amerikát. Egy francia navigátor, bizonyos Jacques Cartier volt az, aki 1536-ban az Újvilágba vitte a káposztát, s el is ültette Kanadában. Mivel a káposzta igen népszerű volt az európai bevándorlók körében, hamar elterjedt, de a káposzta jelenlétéről írásos bizonyíték csak a XVII. század második feléből van.

Annak ellenére, hogy a káposzta ősi formája már az időszámítás előtt megjelent a kínaiaknál, a japánokat csak a XVIII. század végén érte el az általunk is ismert és szeretet fejes káposzta.

A káposzta nem csak a szegények megmentőjeként és az ókor egyik kedvelt medicinájaként ismert, hanem mint a gazdagság szimbóluma, legalábbis Amerikában, ahol újév idején illik egy nagyobb adag káposztát enni annak reményében, hogy a zöld levelek okán majd pénz áll a házhoz.

Bár a középkorban már Európa-szerte elterjedt volt a savanyú káposzta, Magyarországon csak a XVI. században jelent meg, feltételezhetően török közvetítéssel. Az európai megjelenés esetében nincsenek bizonyítékok, hogy honnan érkezett, bár egyes feltételezések szerint a római befolyás mellett a kelták savanyított káposztája is elérte a kontinenst, és hamar népszerűvé vált.