A mangó Indiából indult világhódító útjára, több mint 4000 évvel ezelőtt. Az időszámítás előtti századokban már egész Ázsiában ismerték, a X. században az araboknak és a perzsáknak, a következő évszázadokban pedig a portugáloknak köszönhető továbbterjedése. Európába az 1700-as években hozták angol utazók a „keleti gyümölcsök királyát”. Ma már Ázsián kívül a Földközi-tenger vidékén, Afrikában és Amerikában is termesztik. A mangófa 40 méter magasra is megnőhet és évszázadokig él.

Indiában a mangó az esküvők elmaradhatatlan kelléke, a szerelem szimbóluma, és állítólag a gyermekáldást is segíti. Számos hindu szertartásban megtalálható, mint Brahma isten jelképe: ágait, fáját halotti máglyákhoz használják, virágait a Síva-istentiszteleteken, gyümölcse pedig örök múzsája a költészetnek. Buddha híres pihenőhelye is egy mangóliget volt.

A mangó többnyire ovális, tojásdad alakú, a színe pedig fajtájától függően lehet zöld, sárga, narancssárga, piros és vörös, illetve ezen színek mindegyike foltokban is megjelenhet egyetlen gyümölcsön. Nagy méretbeli különbségek vannak az egyes fajták között – a szilvanagyságútól a többkilós termésig. Nálunk általában 20-60 dekás gyümölcsök kaphatóak. A csonthéjas gyümölcs húsa sárgás-narancssárgás, édes, az őszibarack és az ananász fura, fűszeres ötvözete.

Vásárlása nehéz, mivel éretlenül szedik, és még kemény, amikor a boltokba kerül. Az érettebbek héja megtapintva kissé benyomódik, ekkor a legfinomabb. Illata ilyenkor intenzív, fűszeres, túléretten inkább émelyítő. Az érett gyümölcs néhány napig tárolható hűtőszekrényben.

A kemény mangót szobahőmérsékleten érleld! Tápértéke szénhidrát-tartalma miatt jelentős, energiatartalma 100 grammban 245 kJ/59 kcal. Mégsem hizlal, mert emésztést segítő ballasztanyagokat tartalmaz.