Az uborka vagy népiesen ugorka (Cucumis sativus) a tökvirágúak (Cucurbitales) rendjébe, a tökfélék (Cucurbitaceae) családjába tartozó növényfaj. Ugyanabba a nemzetségbe tartozik, mint a sárgadinnye. Számos nemesített változata létezik. Termését fogyasztják.
Az uborka lédús és sok ásványi anyagot (főként káliumot, foszfort, nátriumot, magnéziumot és vasat) tartalmaz, ezáltal kitűnő szomjoltó és kalóriatartalma is különösen alacsony: 10 kcal (42 kJ) 100 g-ban. Sokféle vitamint tartalmaz (a B-csoport összes vitaminját, C-vitamint [8 mg 100 g-ban], némi A-elővitamint és E-vitamint). Rostjai könnyebben emészthetők, ha fogyasztás előtt kissé lesózzuk, vagy egyszerűen alaposan megrágjuk.
Az éhgyomorra fogyasztott uborkalének tisztító és étvágyjavító hatása van. A bőrgyógyászatban puhításra használják (maszk vagy lemosó formájában), így segít a pirosodás, a viszketés és a hámlás gyógyulásában. Fajtától függően az uborka több vagy kevesebb keserű aromás anyagot tartalmaz (amely a szárhoz közeli részben koncentrálódik). A fajtaválogatás során a cél a nem keserű, finom, gyenge és ropogós húsú, kevés magot tartalmazó uborkák termesztése.
Táplálkozási értékét azzal növeli, hogy kedvező hatású a gyomor működésére, nagy káliumtartalma vízhajtó hatású.
Levét reumatikus fájdalmak ellen is jó hatásúnak tartják, illetve kozmetikumként az uborkakrém, -szesz üdébbé teszi a bőrt, így fiatalító hatású. Szilícium-dioxid tartalmának köszönhetően erősíti a kötőszöveteket, sárgarépalével keverve csökkenti a szervezetben lévő húgysavszintet, így enyhítheti az ízületi és köszvényes fájdalmakat.
Főként salátaként, dunsztolva téli savanyúságként, vagy nyersen fogyasztják.
Modern genetikai vizsgálatok szerint Dél-Ázsiából, a Himalája déli lejtőiről származik, de már nagyon régen, az i. e. 10. évezredben is termesztették.
Víztartalma a 97 százalékot is elérheti, a belsejében mért hőmérséklet akár 6 °C fokkal is hűvösebb lehet, mint a környező levegőé, ezért száraz és forró területeken nagy népszerűségnek örvend. A régi Egyiptomban szomjoltó uborkát kaptak a kőfejtő rabszolgák, Tiberius császár gyógyszerként fogyasztotta. Régen még sokkal keserűbb volt az uborka, ezen hosszas nemesítéssel javítottak. Az ókori görögök és rómaiak is szívesen fogyasztották. Termesztéséhez a császári kertekben a melegházak elődjét használták: szekérre ültették az ágyásokat, s ezeket – időjárástól függően – hol a napra gurították, hol mély gödrökbe, ahol csillámpalával fedték le őket. A hordozható ágyásokat Tiberius még hadjárataira is elvitte, mert orvosa az év minden napjára előírta neki egy darab uborka elfogyasztását. Európában hivatalos említést először a 9. században találunk róla, amikor Nagy Károly elrendelte, hogy birtokain termesszenek uborkát. XIV. Lajos francia király nagy kedvelője volt az uborkás leveseknek és salátáknak. Az Újvilágba Kolumbusz Kristóf vitte át, 1494-ben már bőségesen ültetett belőle Haitin.
Magyarországon valószínűleg a 13. században jelent meg, és főúri és kolostorkertekből került a paraszti termesztésbe. Legfontosabb termőtája Nagykőrös és Kecskemét környéke, ahol termesztése a kertészkedő parasztságnak fontos jövedelmi forrása. Nagykőrösön már a múlt század első felében jelentős volt az uborkatermesztés. A két világháború között a hagyma után az uborka a második helyen állt a magyar zöldségkivitelben.
A piacot uraló hosszú, egyenes, sima és nem keserű kígyóuborkát a második világháború után Hollandiában kezdték termeszteni.
Forrás:Wikipédia
